turafoci
Tura VSK
 
Felntt
 
U 19
 
U 15
 
U 13
 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Hrek
Hrek : Ngyen kzdenek hrom helyrt

Ngyen kzdenek hrom helyrt

  2021.06.03. 21:34


Jnius 5-n s 6-n, Tpisgon, illetve Turn egyarnt 17 rai kezdssel ngy megyei IV. osztly egyttes mrkzik meg egymssal, hogy aztn gyztesek sztl a harmadik vonalban folytathassk majd szereplsket. Elbbihez a Trkblint, utbbihoz az FC Szd ltogat. A prharcok kt vesztese a jnius 12-13-ai htvgn megmrkzik egymssal s ugyancsak egy sszecsapson dnt a harmadik feljut kiltrl.

A plyavlaszt csapat a sorsols rtelmben az 1. prharc (Tpisg – Trkblint) nem feljut sportszervezete lesz.


Szoksunkhoz hven megszlaltattuk az rintett csapatok kpviselit, hogyan, milyen remnyekkel vrjk a mindent eldnt, az elmlt egy vet nagyban meghatroz sszecsapsukat:

MAJZIK BENCE, a Tpisg edzje: – Az elz htvgn a Hernd elleni hazai tglos gyzelemmel hangoltunk erre a fontos tallkozra, s ezzel magabiztosan zrtuk a szezonunkat. Szerencsre sem srls, sem eltilts nem htrltat bennnket. A hten is a szoksos helyen, idben s mdon trtntek az edzseink, pozitvum, hogy nagy ltszmmal tudtunk dolgozni. Minden egyes jtkosom trzi eme tallkoz slyt. Vlemnyem szerint a legnehezebb ellenfelet kaptuk a lehetsges opcik kzl, de minket ez egyltaln nem tntort el cljaink megvalststl. Megprblunk egytt, kzsen csapatknt ezzel a feladattal is megbirkzni. Nem szmtok knny mrkzsre, viszont mindent tlnk telhett meg fogunk tenni a gyzelem rdekben. Ha mindenki a tudsa legjavt nyjtja, akkor – hasonlan az eddigiekhez – gyzelemmel tudjuk zrni ezt a minden bizonnyal igazn sznvonalasnak grkez sszecsapst.

VARGA LSZL, a Trkblint edzje: – A felkszlsnk a megszokott ritmusban zajlott. Tisztban vagyunk a mrkzs fontossgval, mert nem volt elg az alapszakaszt s a rjtszst is megnyerni, hanem mg egy harmadik „szrn” is t kell mennnk. Tiszteljk az ellenfelnket, tudjuk, hogy j csapatrl van sz, nem vletlenl nyerte meg a bajnoksgot imponl flnnyel. Nmi elnyt jelenthet nekik az egymeccses prharcban, hogy hazai plyn jtszhatnak, ennek ellenre mindent megtesznk majd a gyzelemrt.

HORK MRIA, a Tura VSK elnke: – Tavaly szletett egy gondolat, hogy mrettessk meg a mg jelenleg is U19-es korosztly csapatunkat a felntt bajnoksgban. A Pest megyei IV. osztly, Kzp-csoportjt nagy flnnyel megnyertk, radsul joncknt kifejezetten sikeres volt a Pest Megyei Kupa-szerepls is. A csapat nagy rsze 2010 ta Tth Mt Imre edzvel dolgozik egytt, voltak feljebb prblkozk s visszatrk egyarnt, s gy gondolom, nagyon egyben vannak. Ellenfelnk az FC Szd kicsit idsebb jtkosllomnnyal rendelkezik, rutinosabbnak is tnik, de bzom benne, hogy a napi munka, a fiatalos tz, az elszntsg s az akarat a vasrnapi mrkzsen is meghozza majd a gymlcst. Hajr, Tura VSK!

TARK MIKLS, az FC Szd elnke: – A bajnoksgban a Vcduka felett az ernltnkkel sikerlt diadalmaskodni, ezt a heti kt edzsnknek tudom be. Az osztlyoz mrkzsen egy fiatal csapattal tallkozunk, ezrt azt gondolom, a rutinunkkal kell majd dominlnunk, s megnyernnk a rangadt. Nagyon szeretnnk feljutni a III. osztlyba, komoly terveink vannak a jvre nzve. Remlem, mr az els tallkozn elrjk clunkat…

Az osztlyozk 1. forduljnak msora:
Jnius 5., szombat, 17.00: Tpisg – Trkblint;
Jnius 6., vasrnap, 17.00: Tura VSK – FC Szd.

forrs: Pest MLSZ

 
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123